
Zongorán azt a hangszert értjük, amelyben egy billentyűsorral összeköttetésben álló, kis kalapácsokkal megütött, hangszekrényben kifeszített fémhúrok adják a zenei hangot.
A zongora szót Barczafalvi Szabó Dávidnak köszönhetjük, aki a nyelvújítás korában számtalan új magyar szót gondolt ki. A nyelvújíító a zeneszerszám hangzásából indult ki, és a zeng, zsong szóból (esetleg a zong, zonog tájszóból), valamint feltehetően az orgona szó együttes hangzása alapján faragta a zongora szót. Ez a szó is, mint minden újítás, lassan ment át a közhasználatba.

Baldwin DG 146 Zongora
A 19-20. században a zongora nemcsak hangversenyhangszer, hanem az otthoni zenélés legkedveltebb és legsokoldalúbb hangszere is volt. Számos formáját alakították ki, amíg jelenlegi alakjuk kifejlődött. Két alaptípust különböztethetünk meg, a vízszintes zöngeszekrényes zongorákat, és az álló húrozatú pianínó jellegű zongorákat.

Baldwin 109G pianínó
A 19. század első felében számtalan alakú és fajtájú zongorát fejlesztettek ki. A csembaló alakú zongorákat az álló zongorák és az asztalzongorák váltották fel. A helyszűke, azaz a városi polgárok lakásainak kisméretű szobái tették szükségessé a kisméretű hangszerek kialakítását. Kezdetben, helykímélés céljából, a húrozatot függőlegesen helyezték el. Az álló zongorák úgynevezett piramis-, zsiráf- vagy szekrényzongorák voltak. Elnevezésüket külső burkolatuk formája után kapták.

Kawai GM 10 K
Ha a zongora húrozatát kissé jobbra döntötték, úgy, hogy a basszus leghosszabb húrját a hangszer közepe táján feszítették ki, akkor az külső formájában egy, a billentyűzet fölé emelt piramist mutatott. Ha a húrozat merőlegesen állt, és a vázat az akasztószögecsek tartógerendájának formájára készítették, úgy a zsiráf hajlott, hosszú nyakára emlékeztető formát kapták. Ezt elnevezték zsiráfzongorának. Amikor a húrozatot téglatest alakú burkolattal látták el, szekrényzongorákat kaptak. Ezeknél a zongoráknál a hangolószögeket tartó gerenda alul, a billentyűzet közelében volt (Ez különbözteti meg a későbbi pianínóktól az álló zongorákat). A külső kialakításában nagy szerepet játszott az asztalos ügyessége is, mivel az empire- és a Biedermeier-stílus díszes és ízléses munkákat követelt meg.
A képen látható termékek megvásárolhatóak a hangbolt.com webáruházban.
Forrás: wikipédia
Webáruház: hangbolt.com
Botz-takt Kft.
Kapcsolódó cikk:Zenészek webáruháza
-bv-
Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz
További termek hírek: termekpiac.com
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu




