
Aki szeretné megtekinteni otthonát madártávlatból, vagy meglepni családtagjait egy szabadidős programmal, az keresse a BékésAirportot, hogy családja számára is örömet okozzon.A BékésAirport vállalja repülések megszervezését, mind magánszemélyek, mind céges rendezvények alkalmával. Vállalatok esetében a létszámra való tekintettel, előzetes egyeztetés alapján árengedményt biztosítanak.
A békéscsabai repülőtér a sétarepülésen kívül egyéb szolgáltatásokkal is várja az érdeklődőket.

Légi taxi
Légi taxi
A BékésAirport számos céggel áll partner kapcsolatban, ennek köszönhetően tudják ajánlani ezen szolgáltatásukat belföldi és nemzetközi viszonylatban egyaránt. Lehetőség és megkeresés szerint rövid határidejű (3-4 óra) utak megszervezése is lehetséges attól függően, hogy a repülőgép, amely az adott útvonalhoz szükséges, elérhető-e. Természetesen, ha a kívánt útvonal illetve utazás előre tervezhető, úgy javasolt annak minél előbbi lefoglalása, így biztosítva az utazást. Amennyiben szükséges megszervezik a személyautó, illetve a taxi rendelését is, így a teljes utazás szervezése a BékésAirport feladatává válik, megkönnyítve utasaik zsúfolt hétköznapjait. Természetesen ugyanígy a célállomáson is biztosítják mindezt, akár külföldön is. Ha szükséges, a szállás lefoglalásban is tudnak segíteni. A nem menetrendszerinti repülések egyik nagy előnye, hogy az időpont, vagy akár a célállomás is bármikor rugalmasan módosítható.
Ha kevés az idő, és fontos a gyorsaság, szükséges lehet egy egyszerű kézenfekvő megoldásra, amelynek segítségével az utasok csomagjait is eljuttatják bárhová, akár az ország határain túl is.

Légi fotózás
Légi fotózás
A BékésAirport segítségével bárhová eljuthatunk és készíthetünk fényképeket kedvenc épületünkről, céges telephelyünkről, vagy a természet szépségeiről. Megszerzik a szükséges engedélyeket, alkalmazkodnak hozzánk és a feladathoz. Amennyiben szükséges profi fényképészük segítségével bármilyen egyedi megrendelést teljesítenek, hogy az elkészített felvételek a legjobb minőségben adják vissza mindazt, ami számunkra fontos. A cégünkről készített fényképeket megjelentethetjük később szórólapokon, vagy akár újságban, így biztosak lehetünk abban, hogy egyedi fényképeink megnyerik az olvasók tetszését.

Ejtőernyőzés
Ejtőernyőzés
A BékésAirport egy életre szóló élményt biztosít azok számára, akik szívesen átélnék a szabadesés érzését és szeretnének kiugrani egy repülőből. Az elkészített felvételeket bizonyára még az unokák is büszkén nézegetik majd.
Hangártárolás
A repülőtér újonnan épült 800 m2-es hangára nem csak a repülés szerelmeseinek biztosít tárolási lehetőséget, hanem sok rendezvény, vagy akár céges kiállítás új és érdekes helyszíneként is használható. A műszaki újításokkal ellátott hangárban a tulajdonosok könnyen és biztonsággal tárolhatják repülőgépüket.
Forrás:BékésPláza
-bv-
Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz
További termek hírek: termekpiac.com
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu




