
Az Európai Unio legújabb irányelvei szerint az üvegházhatású gázok csökkentésének érdekében a közeljövőben minden tagállamban át kell majd térni a hagyományos izzóról az energiatakarékos izzóra. Ha ez bekövetkezik, a számítások szerint kontinensünkön az elektromos áram előállításában mindmáig nagy szerepet játszó szénerőművekből évente mintegy 20 millió tonnával kevesebb széndioxid kerülne a levegőbe, ráadásul a fogyasztóknak is kisebb lenne a számlájuk.
Az utóbbi időben Európa egyre komolyabban foglalkozik a klímaváltozás kérdésével.A megújuló, zöld energiaforrások előtérbe kerülése és támogatása mellett a közelmúltban gyakorlati célként fogalmazták meg az EU vezetői, hogy a kis fogyasztású izzók használatának általánossá kell válnia a háztartásokban éppúgy, mint a közintézményekben.

GE energiatakarékos spirál izzó -20W
Az Egyesült Államokban évente másfélszeresére növekszik a kompakt izzók értékesítése, 2006-ban a teljes 12,5 milliárd darabos forgalomnak már 10 százalákát tette ki az energiatakarékos lámpatastek, számolt be korábban a Világgazdaság. Az Európai Unióban jelenleg úgy 15 százalék a kompakt termékek aránya, de az emelkedési ütem lassabb. Az EU-ban kicsit több mint kétmilliárd izzót adtak el 2005-ben, ezek háromnegyedét a háztartásokban, a többit a kereskedelmi szektorban használják fel. Az otthoni világítás közel 80 százalékát azonban még mindig a hagyományos izzók biztosítják. Ausztráliában pedig energetikai standardot vezetnek be a kevéssé hatákony termékék visszaszorítására.

Energiatakarékos égő, 3 csöves
A globális átállás a hatékony világító rendszerekre tizedével csökkentené a világ villanyszámláját. Ez a következtetése annak az első, a globális világítási szokásokat és költségeket elemző tanulmánynak, amelyet Nemzetközi Energia Ügynökség tett közzé. Egy ilyen lépésnek a szén-dioxid-kibocsátásra olyan hatással lenne, mint amennyit a nap- és széltechnológia alkalmazása hozott. A tanulmány szerint egy jobban felépített szabályozás nagy lendületet adhatna a hatékony világítótestek terjedésének.

Energiatakarékos égő,körte forma
Egy hagyományos izzó az általa felhasznált energia 90-95%-át hővé alakítja át, és csak 5-10%-át alakítja fénnyé, ez azt jelenti, hogy a felhasznált energiát inkább fűtésre, mint világításra használja.
Számos, különböző nagyságú, formájú és típusú energiatakarékos izzó van forgalomban, így gyakorlatilag majdnem minden foglalatba lehet energiatakarékos izzót kapni. Manapság már kaphatók szabályozható fényerejű energiatakarékos izzók is, de léteznek kültéri, illetve mozgásérzékelővel ellátott modellek is.
Az energiatakarékos izzók természetes fehér, semleges fehér és meleg fehér fényű kivitelben készülnek. Az energiatakarékos izzóknak akár 80%-kal kevesebb elektromos áramra van szükségük ahhoz, hogy ugyanolyan fényerővel világítsanak, mint a hagyományos izzók.
Forrás:fenyero.hu
Pedalux Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
06-30-750-50-96
Kapcsolódó cikk:A Fényerő webáruház
-bv-
Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz
További termek hírek: termekpiac.com
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu




