
A Baba IQ filmsorozat célja, hogy segítse a szülőket gyermekük intelligenciájának fejlesztésében. A Baba IQ vizuális és zenei élményt nyújt, beszélgetésre ösztönöz, a bennünket körülölelő világ megértéséhez járul hozzá. Az egyes filmek egy-egy adott témát körüljárva számtalan lehetőséget biztosítanak az anyukáknak és az apukáknak arra, hogy több nézőpontból mutassák be gyermeküknek környezetüket, illetve az emberi érzéseket és kapcsolatokat.
Ennek köszönhetően a DVD-k elősegítik a korai, kétirányú kommunikáció kialakulását és arra ösztönzik a gyermeket, hogy lásson, gondolkozzon, reagáljon és válaszoljon. A baba és a felnőtt közötti folyamatos párbeszédet kisebb szünetek segítik, hogy ne maradjon megválaszolatlan kérdés. A képek, az érdekes animációk és a kellemes zene segítségével a Baba IQ biztosítja a szülőknek és gyermeküknek a meghitt beszélgetések és az együtt tanulás élményét.

Baba IQ - A világ DVD
Baba IQ - A világ
A Baba IQ filmsorozat első tagja. Minden szülő számára emlékezetes az a pillanat, amikor felfedezi, hogy gyermeke öntudata fokozatos kitárul: kíváncsi szemek követik a mozdulatait és babahangok kísérik a környezet apró változásának jeleit. Ezt követően a gyermek akkor lép igazán az önállóság útjára, amikor már egyedül is képes a helyváltoztatásra és megteszi első felfedező útjait. Indulhat a kalandtúra A világ című DVD-vel. A világ című DVD különleges képek és animációk sorozatával járja körül a tárgyak szín és formavilágát, ízelítőt ad az emberek között élő növény- és állatvilágról. Baba I és Baba Q mesemanó bemutatja, mi minden vesz körül bennünket, így gyermekünket is.

Baba IQ - Színek és szavak DVD
Baba IQ - Színek DVD
Az első szó mérföldkő a babák életében. Születésüktől kezdve több hónapon át készülnek rá, ízlelgetik, formálják, hogy végül elinduljon a csoda: a szóbeli kommunikáció a gyermek és a környezetében élők között. Az első szó után már könnyedén jön a többi, majd kisebb mondatok következnek, melyekből kialakulnak a beszélgetések. Ebben a folyamatban segít a Szavak című DVD, a Baba IQ filmsorozatunk egyik tagja.Két kis mesefigura, Baba I és Baba Q, a ránk mosolygó gyerekek és mindennapi játékaik, a csodálatos színek és a hihetetlen formavilág ad újabb és újabb ötleteket a baba és a szülő közötti beszélgetésre, mindez könnyed, játékos zene kíséretében.
Baba IQ - Szavak DVD
Sokszínű világunk bemutatása gyermekünknek örömteli feladat. Ugyanakkor nehéz is, hiszen meg kell tanítanunk a szín fogalmát képekkel és szavakkal. A babák tudják, érzik, hogy a színek hatással vannak rájuk, hiszen egy-egy élénk színű játék, vagy tárgy rögtön elvarázsolja őket. A gyermekek fokozatosan jönnek rá, hogy néhány tárgyban van közös, amit a Színek című DVD segít felfedezni, a Baba IQ filmsorozatunk tagjaként. Két kis mesemanónk, Baba I és Baba Q megmutatja ezt a különleges világot: élénk színekben pompázó festékek, kishajó, kislány és kisfiú. Mi a közös bennük? Mindenhol feltűnnek az azonos színek, így már könnyű megérteni! A Baba IQ a természetből vett képekkel és ismerős tárgyakkal, játékokkal eleveníti meg a színek csodáját.

Baba IQ - Számolás DVD
Baba IQ - Számolás DVD
A gyermekek folyamatos tanulásának egyik fontos állomása a számok megismerése. Nem könnyű feladat átadni a babáknak ezt a tudást. Többek között érteniük kell, hogy a számok minden körülmények között állandóak: öt alma is ugyanannyi, mint öt kocka, és a sort még hosszan folytathatnánk. A Számolás című DVD a Baba IQ filmsorozatunk tagjaként játékosan vezeti be a gyermekeket a számolás tudományába. Izgalmas animációk, tekeredő számok, játszó gyermek, dobókocka, dominó. Szinte lehetetlen végigsorolni a filmen végigvonuló ötleteket, melyek egyre közelebb viszik a gyermekeket a számok megismeréséhez. A Filmben két kis mesemanó, Baba I és Baba Q megismerkednek a számokkal egytől tízig, növekvő és csökkenő sorrendben egyaránt. A kalandokhoz Beethoven Hármas Concertója biztosítja a tökéletes zenei aláfestést.
Forrás: dvdplusz.hu
Wide View Kft.
Kapcsolódó cikkek:
Útifilmek a DVDplusz.hu webáruházból
Alakformáló filmek minden napra
-bv-
Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz
További termek hírek: termekpiac.com
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu




