
Ha építkezünk vagy felújítjuk lakásunkat, és célunk egy álomotthon, mely minden nap ünneplőben van, akkor érdemes átolvasni a bluedecor.hu webáruház honlapján található Dekorációs Ötlettárat. Az Ötlettár segítségével megismerkedhetünk a dekorációs elemek alkalmazásának fantasztikus lehetőségeivel.
A sikeres épületdíszítéshez három alapfeltétel szükséges. Először is jó tervezőnek kell lennünk, már az építkezés vagy felújítás előtt tudnunk kell miként szeretnénk díszíteni a ház homlokzatát illetve belső tereit. Kivitelezésnél a legfontosabb kérdés: Miből? Vegyük számításba lehetőségeinket, mert a felújítás, építkezés bizony keményen zsebre megy. A megfelelő végeredményhez ismernünk kell végül a díszítőelemeket.

Homlokzatdíszítés
Tervezés: A tervezés egyik legfontosabb lehetősége, a saját ízlésünk, a saját egyéniségünk kifejezése. A homlokzat díszítésének fő állomásai az ablakkeretezés, a párkányok, kváderek, feliratok, oszlopok elhelyezése. A ház külsejének megtervezésén túl, már a tervezési szakaszban át kell gondolnunk azt is, miként lesznek lakótereink díszítve sarokszegőlécekkel, szegőlécekkel, rozettákkal.
Milyen szempontokat vegyünk figyelembe tervezés során:
1.Minden kornak megvoltak az építészeti stílusai és a megfelelő alapanyagai a kivitelezéshez. Válasszunk megfelelő alapanyagot terveink megvalósításához! 2. Életünk felgyorsult, természetes, hogy építkezési szokásaink is ehhez igazodnak. Építőanyagaink megváltoztak és folyamatosan változnak. Használjuk ki a modern anyagok nyújtotta előnyöket! 3. Stílusban viszont őrizzük meg és használjuk a több száz éve alkalmazott szép stukkók, frízek, párkányok, kváderkövek és egyéb épület belső, valamint külső /azaz homlokzatok/ díszítésére szolgáló szép motívumokat.

Belső terek díszítése
Kivitelezés: Az anyagi lehetőségeinken túl ismernünk kell a különböző anyagokat.
Vakolat: Lehet vakolatból húzni az elemeket. Amiket nem lehet a helyszínen fölhúzni azokat a mesterek megöntik a megfelelő öntőmintába, és száradást követően dűbelezéssel, a megfelelő helyre illesztik, erősítik.
Gipsz:Van lehetőség legyártatni a szükséges elemeket gipszből, amivel nagyon szép eredményt lehet elérni. Használatakor két probléma merül fel kültéri alkalmazásnál: nagyon költséges a beruházás, de ami még veszélyesebb, a legkisebb sérülés, vagy akár csak egy hajszálrepedés a védelmet nyújtó festéken az egész munkát tönkre teheti.
A polisztirolból készült díszítőelemek sok előnyt élveznek: Mai korunk modern anyagából a polisztirolból készült díszítőelemek, nagyon sok előnyt élveznek az építőipar számos területén. Elsősorban a hőszigetelés során találkozik az építkező ezzel az anyaggal. Kétfajta technológiával- expandálással és extrudálással- készült hőszigetelő anyagot ismerünk. Az előzőt nálunk hungarocell néven ismerik a legtöbben, míg az utóbbi zárt cellaszerkezetű hab alapanyagot jelent.

A sikeres épületdíszítés iskolapéldája
Polisztirol dekorációs elemek: Mi az, amit joggal elvárhatunk a polisztirol dekorációs elemek vásárlásánál?
1.Megfelelő keménység: Fontos elvárás az alapanyagtól, hogy megfelelő sűrűségű legyen. Ez biztosítja a megfelelő keménységet. 2. Fontos, hogy legyen mérettartó. Beépítés után a lécek már ne zsugorodjanak! Erről kevesen beszélnek. Sajnos a gyártást követően 4-5 hónapig egy 2m-es léc 3-5mm-t képes zsugorodni! Egyedüli és megbízható megoldás az, hogy a gyártó raktárában pihentetni kell az alapanyagot, amennyiben ez nem történik meg, akkor a toldásoknál a ragasztás a technológiai utasítások maradéktalan, pontos betartása ellenére is szétszakad és ronda repedések keletkeznek! 3. Előny ha a választott léc 2m-es. Lényegesen kevesebb helyszíni munkát igényel, gyorsabb kivitelezést eredményez. 4. Jelentős előny a léc fehér színe. Ebben az esetben nagy mennyiségű festékanyagot és ennek a munkadíját spórolhatjuk meg, mivel a fehér alapszín könnyebben színezhető bármilyen színre. 5.A dekoráláshoz felhasznált termék kivitelezőbarát legyen, könnyen és egyszerűen lehessen beépíteni!
Bővebben: bluedecor.hu
Épikon Kft.
Kapcsolódó cikk: Bluedecor, a házszépítők webáruháza
-bv-
Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz
További termek hírek: termekpiac.com
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu




