
A program legfontosabb eleme, hogy a számítógépet és az Internetet megismertesse a társadalom széles rétegével, csökkentse a digitális szakadékot. Kitűzött cél továbbra is az információs társadalomtól elzárt rétegek esélyegyenlőségének megteremtése az elmaradott térségek versenyképességének, esélyegyenlőségének javítása, mely közvetlen hatással van az ország versenyképességének növekedésére. A program tehát elsősorban a hátrányos helyzetű, gazdaságilag elmaradott kistérségek felé orientálódik, de nyitott a saját erőt is felmutató önálló kezdeményezésre képes területek illetve szervezetek felé is.

Az országban összesen háromezernél is több eMagyarország Pont jött már létre
A hozzáférés megteremtése után kulcskérdéssé vált a hozzáértés megteremtése, amely újabb szempontokkal bővítette a programot. Új irányvonalaival, célkitűzéseivel, és megtett lépéseivel - biztosíték arra, hogy hazánkban is megvalósul az esélyegyenlőség javításához széles körűen hozzájáruló, kiterjedt társadalmi bázisra épülő információs társadalom. A végpontoknál szükség van képzett tanácsadó személyzetre is, aki a látogatók számára biztosítja a személyi hátteret. Az első feladat tehát a képzett humáninfrastruktúra biztosítása olyan módon, hogy elsősorban a minden állampolgárt megillető információk átadásában tudjon támogatást nyújtani.

Az eTanácsadó szakértők segítséget nyújtanak az eMagyarország pontokon valamennyi érdeklődőnek
A program új eleme az úgynevezett eTanácsadói rendszer bevezetése. Az eTanácsadó szakértők segítséget nyújtanak az eMagyarország pontokon valamennyi érdeklődőnek.
Az eTanácsadók egyrészt felvilágosító, tudatosító tevékenységet végeznek az adott településen, másrészt személyes támogatás adnak az e-szolgáltatások igénybevételéhez. Szintén az eTanácsadók feladata az informatikától, ezen belül az internet-használattól valamilyen ok miatt távol álló népességi csoportok digitális kompetencia képzése, melyhez folyamatos szakmai támogatást kapnak az eMagyarország Centrum munkatársaitól.

Letölthető eTanácsadó könyv
Az eMagyarország Centrum az NT Nemzetközi Technológia Nonprofit Közhasznú Kft. keretein belül működő Programiroda. Elsődleges feladata, hogy az ország egész területén a közel 3000 eMagyarország Pontot összefogja, működését - elsősorban természetbeni juttatásokkal - támogassa, érdekeit képviselje. A Centrum munkatársai tartják a kapcsolatot az eTanácsadókkal, segítik munkájukat, ösztönzik őket. Ehhez kapcsolódóan jelenleg az eTanácsadó képzéshez tartozó tankönyvet tudjuk a webshopból megvásárolni.
Forrás: emagycentrum.startuzlet.hu
NT Nonprofit Közhasznú Kft.
Kapcsolódó cikk: Gazdasági szakkönyvek
-bv-
Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz
További áruház hírek: termekpiac.com
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu




