
A parfümöket a szirmokból, bimbókból, levelekből, szárakból, fás részekből, gyümölcsökből, magvakból, kérgekből, gyantákból, gyökerekből kivont illóolajokból.
Azzal viszont már jóval kevesebben vannak tisztában, hogy micsoda fáradságos, aprólékos munka vezet ezek kinyeréséhez. A parfümvilág fővárosában, a franciaországi Grasse-ban például a munkások pirkadat előtt kelnek, hogy még napfelkelte előtt leszedjék a jázmint, ami a rózsa után a parfümgyártás leggyakrabban hasznosított alapanyaga. Amikor a nap felbukkan a horizonton, a virág az illatának húsz százalékát veszti el, így fontos a gyorsaság. Aki gyakorlott a begyűjtésben, háromnegyed óra alatt fél kiló virágot szed le, ami nagyjából ötezer darab kis virágnak felel meg. Azonban ez a mennyiség mindössze néhány csepp esszenciát jelent. 400 kilónyi, azaz négymillió darab jázminvirágból mindössze fél kiló koncentrált olaj nyerhető ki. Nem csoda tehát, ha az így nyert jázmin abszolút minőségtől függően 2-4 millió forintnyi összegbe kerül.

Lara Stone szupermodell a Donna Karan New York Golden Delicious új arca
Mindez még csak nem is egyedi eset: az indiai szantálfának harminc-ötven év kell, mire felhasználhatóvá válik - nem véletlen, hogy az egyik legértékesebb és legdrágább alapanyag. 1500 kiló bergamottból csupán egy kiló esszencia nyerhető ki, 1300 kiló tubarózsából pedig mindössze 200 ml abszolút olaj, ami tehát így az aranynál is értékesebb. Ráadásul nem egyszerű egy illat esetében a változatlanság megőrzése: a jázmin illata például mezőről-mezőre, évről-évre különbözhet a klímának, az eső mennyiségének és a talaj állapotának függvényében.
A parfümök fajtái
EDP
A legtovább tartó illattal az Eau de Parfum rendelkezik. Ezek a készítmények 8-12 % illatesszenciát tartalmaznak, de gazdaságosabbak is, hiszen illatukat rendkívül hosszú ideig megőrzik.
EDT

A nagy sikerű Gucci Guilty férfiaknak tervezett illata, a Gucci Guilty Pour Homme idén fog megjelenni. Az illat arca a már megismert Guilty reklámokban szereplő Chris Evans.
Az illatpiramis
A leggyorsabban elpárolgó összetevők kerültek a fejillatok kategóriájába. Ezek nyújtják az első benyomást - könnyed, rendkívül illékony aromák, melyek 5-30 perc alatt elenyésznek. Szerepük hasonló ahhoz, mint egy dal esetében az első dramatikus akkordoké, és egyben segítenek palástolni az alkohol szagát. Hamar átadják helyüket a kompozíció legfontosabb illatjegyeinek, a szívillatoknak. Gyakran ezek már kezdetektől fogva ott lappanganak, azonban 10-30 perc kell nekik ahhoz, hogy valóban kibontakozzanak a bőrön. Ezek azok az illatjegyek, melyek által az adott parfüm besorolható egy-egy illatcsaládba (virágos, keleties, citrusos, fás, gyümölcsös, stb.). Végül, jó pár óra elteltével az alapillat is érezhetővé válik - ezek ugyanis a legnagyobb molekulasúlyú illatanyagok. Lényeges jellemvonásuk, hogy fixálóanyagokként szolgálnak: lelassítják a könnyebb jegyek párolgását, és stabilitást kölcsönöznek nekik. Ezek aromája érezhető a legtovább, az alapillat akár egy napig is a bőrünkön marad. Az illatkompozíciók akár több száz illatjegyet is tartalmazhatnak, ezért általában csak a legdominánsabbakat tüntetik fel a piramison.

Givenchy látványosan a fiatalabb korosztályt célozta meg a Play sorozattal. Az első darab, a Play for Him arca Justin Timberlake, így semmi kétségünk nem maradt afelől, hogy ki is a célközönség.
Az Illatfelho.hu minden parfüm öszetevőjét az illatpiramis szerint ismerteti, hogy még könnyebben ki tudja választani kedvenc illatát!
Forrás: illatfelho.hu
-ba-
Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz
További áruház hírek: termekpiac.com
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu




