
Kislány korunkban százszor is elképzeltük, hogy egy nap eljön értünk a királyfi és boldogan élünk, míg meg nem halunk.
Aztán az évek múlásával, talán meg is feledkeztünk erről az álomról, mert újra és újra „ál- királyfikkal" találkoztunk, akik végül visszaváltoztak békává. Persze vannak olyan szerencsések is, akiket az első szerelmük kísér el életük végéig. De előbb vagy utóbb minden Nő életében eljön az a Férfi, aki valóra váltja kislánykori álmait, tiszta szívvel szereti és boldoggá teszi egy életen át.
Az online esküvői ruha vásárlás, még nem elterjedt hazánkban, de a tengerentúlon ez már bevett szokás. Ezért szeretnék ezt elérhetőbbé tenni számotokra is, mert ez egy új lehetőséget nyújt, Nektek, menyasszonyoknak.
Nem szeretnének senkit sem lebeszélni arról, hogy az édesanyjával és a barátnőivel végigjárja a ruhakölcsönző szalonokat, mert fontos, hogy tudd, hogy milyen stílusú ruha áll Neked a legjobban, miben éreznéd magad a legszebbnek. De Náluk is megtalálhatod álmaid ruháját, amit még előtted senki sem hordott, és a sajátod lehet. És ahogy Carrie Bradshow is megmondta: "Minden nő megérdemli, hogy királylányként bánjanak vele", ezért a Királylány Szalon is mindent megtesz, hogy elégedett és boldog legyél az esküvőd napján.
![]() |
![]() |
![]() |
||
| Egyszerű vonalvezetésű szatén esküvői ruha | Lágy esésű chiffon menyasszonyi ruha | Gyönyörű selyemszövet esküvői ruha |
Az esküvői ruhák mellett, még találsz alkalmi és koszorúslány ruhákat is. A kiegészítőket megvásárolhatod vagy ki is kölcsönözheted tőlük. A kínálatukat folyamatosan bővítik .Tavasz végén megnyitják budapesti szalonukat, ahol lehetőséged lesz személyesen is átvenni a ruhádat, ill. akkor már az igazítást is el tudják vállalni. Az esküvői ruha ára tartalmazza azt is, hogyha szeretnéd, az esküvőd előtt két héttel a ruhádat Rád igazítják, hogy tökéletesen álljon rajtad, a Nagy Napon.
Forrás: kiralylanyszalon.hu
Hiphop.hu Kft.
-ba-
Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz
További áruház hírek: termekpiac.com
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu







