
A Gondolat Kiadó az összefoglaló néven tudományos ismeretterjesztőnek nevezett könyvek legnagyobb magyar kiadójaként vált ismertté és közkedveltté az olvasók körében.

Újdonság: A város láthatatlan mintázata. Pécs városa mint az emlékezet helye (Szerkesztette: Havasréti József, K. Horváth Zsolt és Szijártó Zsolt)
Ez az ismeretterjesztés évtizedeken át valójában nagyon sok különböző műfajt foglalt magában a magas színvonalú tanulmányokon és a legkülönbözőbb tudományos területek szakkönyvein át az olvasmányosabb ismeretterjesztésig, például a népszerű történelmi műveken és a regényes életrajzokon át a kalandos útleírásokig, amelyek már-már a szépirodalom határaihoz közeledtek, és alkalmanként át is lépték azt. A kiadó tevékenységi köre szinte minden tudományágra kiterjedt. Kiadványai közt éppúgy voltak filozófiai alapművek, társadalomtudományi vagy művészetelméleti kötetek, mint matematikai vagy kémiai tematikájú művek tanároknak vagy diákoknak.

Benvenuto, Sergio: Városi legendák (megjelent a Modern pszichoanalízis sorozatban)
A Gondolat Kiadó felélesztése 2000-ben indult. A kiadó fokozatosan bővítette tevékenységi körét, valamint a megjelentetett művek számát, hogy immár a régi, nagy hagyományú előd örököseként lépjen a könyvpiacra. Elhatározták, hogy felújítják a nemes hagyományokat, ugyanakkor a mai kor követelményeihez igazítják a tevékenységüket. A kiadó eddig leginkább társadalomtudományokra és a művészetekre összpontosított, és jelenleg mintegy évi 90 új művet ad ki, amelyek közül sok sorozatokban jelenik meg.

Újdonság:A családnév-változtatások történetei időben, térben, társadalomban (Szerkesztette: Farkas Tamás - Kozma István)
Ugyanakkor megtalálható kínálatukban a kortárs világirodalom is. Néhány a sorozataik közül: Kognitív szeminárium, a Társadalomtudományi könyvtár új folyama, Modern pszichoanalízis, Oktatás-módszertani kiskönyvtár, Ismeret - elmélet - kultúra, Gondolat világirodalmi sorozat és legújabban, az egyik legfontosabbnak tartott új irányt is kijelölve Az információs társadalom klasszikusai. Több folyóiratot is kiadnak, így az Ókor, az Információs Társadalom, az Iskolakultúra és a Jel-Kép címűeket is a kiadó gondozza.
Forrás:gondolatkiado.hu
Gondolat kiadó
Kapcsolódó cikk:Jaap Scholten: Jó itt nekem?!
-bv-
Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz
További áruház hírek: termekpiac.com
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu




