
Mottójuk: "A minőség az, ha a vevő jön vissza és nem a termék"
Hogyan indult a Juhos Bútor
A cég 1992-óta foglalkozik fenyőbútor, és bútorgyártással. Ezt a tevékenységet Juhos Balázs asztalos mester indította el 1968-ben, a mestervizsga megszerzése után. 1992-ben új dimenziók nyíltak számára, és a sokéves szakmai tapasztalat bátorította e tevékenység elindítására.
Kezdetben a családi háznál lévő asztalos műhelyben gyártotta a tálaló szekrényeket. Az első két évben, negyedévenként 1-5 db tálaló szekrény készült. 1997-ig a gyártástechnológia fejlődött, és ennek hatására már havi 5 db szekrény készült el. 1997-től fia, ifj. Juhos Balázs faipari technikus is részt vett a fenyőbútor gyártásban. Ezért volt egy korábbi logón az 1997-es évszám.
Kezdetben fenyő éjjeliszekrényeket, fenyő cipősszekrényeket, majd később már fenyő ruhásszekrényeket is gyártott. A gyors fejlődéssel párhuzamosan, a kereskedő partnerek száma is nőtt. Partnereink száma ma már meghaladja a 110-et. Csak néhányat említve, Domus Áruházak Budapest, Győr, Szeged, Portéka Fenyőbútor Debrecen, Főnix Bútor Szombathely, Veszprém, Kaposvár, Eger, és természetesen Litván partnerünk Vilniusban a Baldu Rojus Bútor áruház.
Az 1998-as év döntő fontosságú volt a mai cég életében. Sikerült megvásárolni Békés városában lévő jelenlegi telephelyet, mely hozzájárult egy egységes asztalosüzem felépítéséhez.
A vállalkozás a folyamatos fejlődés hatására jól felszerelt gépparkkal rendelkezik, és a célgépek segítségével magas minőséget képvisel a minőségi fenyőbútorok gyártásának területén. A fejlett géppark teszi lehetővé a bonyolult bútorgyártást.
Fokozott figyelmet szentelnek környezetük védelmére. Bútoraik alapanyaga szibériai erdei / borovi / fenyő, melynek származási helye Oroszország, Moszkvától 2000 km-re, keleti irányban található. Ezen kívül piacvezető Dán alapanyag gyártó cégek anyagait vásárolják.
![]() |
![]() |
![]() |
||
| Gyönyörűen kidolgozott külső megjelenés | Praktikus belső megoldás |
Elegance fenyő sarokszekrény |
A tervezés
A bútorokat eddig saját maguk tervezték, de a mostanában megjelenő új MILAN modelleket Simoncsics András tervezte. A tervezés finom aprólékos folyamat, van olyan bútor aminek a tervezése több hónapig is eltartott. A képen látható Elegance fenyő szekrény 4 hónapig készült, naponta foglalkoztak vele, mire kialakult a végső forma. A bútortervezés elsődlegesen a felmerülő igényeken alapulnak, és ezekhez az igényekhez valamint problémákhoz találják ki a megfelelő megoldást.
A családi egységből adódóan erősségük és céljuk, olyan értékes és magas minőségi színvonalú fenyőbútor gyártása, mely hosszú távon megelégedettséget nyújt megrendelőik, és kereskedő partnereik számára.
Forrás: juhosbutor.hu
-ba-
Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz
További áruház hírek: termekpiac.com
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu







