
Az Új Széchenyi Tervben mintegy 173 milliárd forint áll rendelkezésre a vállalkozások fejlesztésére - mondta Szöllősi László.
A Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára kifejtette: az ország versenyképességének javítása érdekében csökkenteni kell a vállalkozások adminisztratív kötelezettségeit is.
A vállalkozásfejlesztésért és iparért felelős helyettes államtitkár rámutatott: a 25.000-26.000 milliárd forintot kitevő magyarországi bruttó hazai termékhez képest a vállalkozások adminisztrációs terhe több mint 2.000 milliárd forint.
Szöllősi László kiemelte: a kis- és közepes cégek adják a magyarországi vállalkozások több mint 99 százalékát, az összes foglalkoztatott dolgozó több mint 73 százaléka valamilyen kis- és közepes vállalkozásnál talált munkát.
A kormány már az I. akciótervében nagy hangsúlyt helyezett a vállalkozások üzleti terheinek mérséklésére. A kabinet ezért döntött a kisadók eltörléséről, a társasági adó kedvezményes kulcsának kiterjesztéséről - mutatott rá a helyettes államtitkár.
Szöllősi László hangsúlyozta: a Széchenyi Kártya program kiterjesztése, a kártyák felhasználhatóságának kiterjesztése új gazdasági területekre is ezt a célt szolgálta.
A kormány egyik fő célkitűzése továbbra is az, hogy 10 év alatt egymillió új, adózó munkahelyet hozzon létre, ennek érdekében az Új Széchenyi Tervben egyszerűsítették, könnyítették a pályázati rendszert - mondta Szöllősi László.
Forrás: hirado.hu
-bv-
Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz
További termék hírek: termekpiac.com
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu




