
Elsősorban nem a gazdasági válságban, hanem a túltermelésben és a felelőtlen finanszírozásban látja az autókereskedelem súlyos gondjainak fő okát Gablini Gábor, a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke. A Gémosz szerint az áfaemelés is hozzájárul a gépkocsik drágulásához.
Erről a napokban Kecskeméten rendezett közgazdasági fórumon beszélt, kiemelve, hogy 2008-ban világszerte harminc százalékkal több autó készült, mint amennyire vevőt találtak. A gépkocsik száma kritikus tömeget ért el, miközben kitört a pénzügyi válság, aminek hatására a finanszírozók elfordultak az autókereskedőktől, majd a nagy gyáraktól is. A Gémosz elnöke felelőtlenségnek nevezte, hogy a 2000-es évek közepén a fellendülés után szűkülni kezdő piacon a pénzügyi finanszírozók akár tíz-tizenkét éves részletfizetési kedvezményt is adtak nullaszázalékos befizetéshez.

Az Opel autógyár hónapok óta kilátástalan helyzetben van
Külföldi elemzők előrejelzéseit ismertetve, Gablini szerint 2010 és 2012 között Magyarországon személyautóból és kishaszonjárműből háromszázezer piaci értékesítése a realitás - közölte a távirati iroda. "A Pénzügyminisztérium 2009-re 150 ezer új autó eladásával kalkulált, ám a friss adatok szerint ennek csupán negyven százaléka teljesül" - jelentette ki a Gémosz elnöke. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a tárca nem fogadta el az autóvásárlást támogató tervezetet. "Az áfaemelés miatt az olcsó eurón vásárolt készletek fogytával az autók jelentősen drágulnak" - mondta.
Forrás: magyarhírlap.hu
Kapcsolódó cikkek:
Több járműre kevesebb az érdeklődő
Sikerek után kifulladóban van a roncsprémiumprogram
Negatív rekordot döntött a hazai autópiac
Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz
További gazdasági hírek: termekpiac.com
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu




