
A Fidesz olyan gazdaságpolitikát sürget, amely jóval nagyobb figyelmet szentel a vidéknek, s a kis- és középvállalkozásoknak.
A párt szerint a növekvő munkanélküliség szociális katasztrófához vezet Magyarország kedvezőtlenebb helyzetű régióiban.

Hatvanöt vállalkozás jelentett be csoportos létszámleépítést a múlt hónapban három északi megyében
„Borsodban 72 ezren, Nógrádban húszezren, Heves megyében pedig 22 500-an nem találnak állást. Országosan az álláskeresők száma már átlépte a hatszázezer főt. Szociális katasztrófa közeledik, amelynek fő felelősei azok, akik a jelenlegi gazdaságpolitikát folytatják" - jelentette ki tegnap Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés fideszes elnöke. Felhívta a figyelmet arra is, hogy egyre több helyen zárják be az intézményeket, küldik kényszerszabadságra ez embereket. Ódor szerint olyan gazdaságpolitikára van szükség, amelyben jóval nagyobb figyelmet fordítanak a vidékre, valamint a kis- és középvállalkozásokra.
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint a múlt év során a legkedvezőbb és legkedvezőtlenebb helyzetű régiók közötti különbség kissé csökkent. Ez azonban nem az utóbbiak felzárkózásának köszönhető, hanem a fejlettebb régiók korábbiakhoz képest kedvezőtlenebb mutatóinak. A válság kitörése óta ugyanis az álláskeresők száma egy év alatt Közép-Magyarországon (61,6 százalék), Közép-Dunántúlon (44,1 százalék) és Nyugat-Dunántúlon (40,1 százalék) emelkedett a legnagyobb mértékben, de még mindig sokkal jobb ezeknek a régióknak a helyzete. A legnagyobb munkanélküliség továbbra is az Észak-Magyarország és az Észak-Alföld régióban van. A múlt hónapban országosan hatvanöt cég jelentett be csoportos létszámleépítést. Ez összesen 1794 embert érint.
Forrás: magyarhirlap.hu/Kiss Gergely
-bv-
Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz
További gazdasági hírek: termekpiac.com
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu




