
Spórolni kell a nyugdíj mellé: Havi 45 ezer forint megtakarításra lenne szükség.
A következő ötven évben nyugdíjba vonuló ötmillió magyar polgárnak átlagosan havi 45 ezer forintot kellene megtakarítania ahhoz, hogy nyugdíjasként megkapja munkajövedelmének hetven százalékát - mondta tegnap Zolnay Judit, az Aviva Életbiztosító vezérigazgató-helyettese. Bartók János, az Aviva magyarországi leányvállalatának elnök-vezérigazgatója pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy e probléma kezelésére csak az állam, az egyén és a biztosítók közösen képesek. A megoldások között felmerült: növekedjen az állami nyugdíj, a nyugdíjkorhatár tolódjon ki, illetve az, hogy a nyugdíjas elégedjen meg a munkajövedelem felével a várt hetven százalék helyett, vagy pedig emelkedjen a megtakarítások - éves szinten öt százalékkal kalkulált - hozama. A lapunknak a közelmúltban nyilatkozó biztosítási szakember szerint a ma minimálbéren lévő több mint egymillió alkalmazott arra számíthat, hogy mai értéken számolva havi húsz-harmincezer forint körüli összeg lesz egyhavi nyugdíja.

Miként rendeződik a helyzetük?
Az Aviva és a Deloitte közös európai felmérése szerint az európai polgároknak a hetvenszázalékos szint eléréséhez összesen évi 1900 milliárd euró többletmegtakarításra lenne szükségük, amely az Európai Unió bruttó hazai termékének 19 százalékát teszi ki - adta hírül a távirati iroda. Az 1900 milliárd eurós összegű európai nyugdíjhiány a felére lenne csökkenthető, ha a nyugdíjkorhatár tíz évvel emelkedne.
Forrás:magyarhirlap.hu/PGI
-bv-
Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz
További gazdasági hírek: termekpiac.com
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu




