Csütörtök,    Ádám
Sokk! Jövő héten jön az óriási benzináremelés!
2010. márc. 6., szombat, 08.03.52 CET


Sokk! Jövő héten jön az óriási benzináremelés!

Elemzők szerint nyáron lesz igazán magas az üzemanyagok ára, júliusra a 350 forintos literenkénti ár sem kizárt.

 


A nemzetközi tőzsdei üzemanyagár-jegyzések alakulása alapján a Mol Nyrt. jövő héten várhatóan ismét emeli néhány forinttal a benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát, s ha a trend nem változik, nyáron a 95-ös átlagára elérheti, sőt meghaladhatja a 350 forintot.

üzemanyag drágulás

Jövő héten jön az óriási benzináremelés

 

A Mol két hete emelte az üzemanyagok árát, míg ezen a héten nem változtatott rajtuk. Ha azonban a jegyzésárakat nézzük, az elmúlt héten a szakértők szerint nem 6 forintos, hanem legalább kétszer ekkor emelést kellett volna végrehajtania, s e héten is emelnie kellett volna pár forinttal.


A benzin és a gázolaj a mostani 324, illetve 300 forintos átlagára tehát alacsonyabb annál, mint amit a piac diktálna. S ez még akkor is így van, ha a magyar fogyasztóknak ezek az árak már sok esetben megfizethetetlenül magasak.
   

A történelmi csúcson lévő benzinár kialakulásában azonban nemcsak a kőolaj és a késztermékek jegyzésárai játszanak szerepet, hanem az is, hogy a forint az elmúlt hetekben gyengült a dollárhoz viszonyítva, s nem utolsósorban az, hogy Magyarországon emelték az üzemanyagok jövedéki adóját. Az év elején a jövedéki adó a gázolaj esetében literenként 97,35 forintra nőtt, míg a benziné 120 forintra. A magyar áfa a régióban a legmagasabbak közé tartozik, s uniós szinten is élvonalbeli.
   

S bár a benzin átlagára 2008 nyarán volt már majdnem ilyen magas, akkor 317 forint volt literenként, most mégis jobban megérzik a vásárlók a növekedést. Egyrészt válságos időkben emelkedik az ár, másrészt csökken a háztartások reáljövedelme, s magas az adótartalom is.

 

Bővebben:hirado.hu/MTI

 

-bv-

Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz

További gazdasági hírek: termekpiac.com


Szóljon hozzá regisztráció után!