
Az Új Magyarország fejlesztési terv következő kiírásai már az új Széchenyi-tervvel összhangban jelennek meg. Szeptembertől lehet pályázni komplex vállalati technológiafejlesztésre.
Előnyben a kis- és közepes cégek és azok a vállalkozások, amelyeknek hazai beszállítói körük van.
Legalább százötvenmillió, de legfeljebb négyszázmillió forint igényelhető szeptembertől komplex vállalati technológiafejlesztésre (GOP 2010-2.1.1/C). Előlegként a megítélt támogatás 25 százaléka vehető fel. A támogatás mértéke a vállalkozás méretétől függ: a mikro-, kis- és középvállalkozások az összes elszámolható költség negyven, a nagyvállalkozások legfeljebb harminc százalékát nyerhetik el. Pályázhatnak olyan induló cégek is, amelyek partnerük vagy kapcsolt vállalkozásaik révén megfelelnek a kiválasztási és támogathatósági feltételeknek.

Szeptembertől lehet pályázni komplex vállalati technológiafejlesztésre
Az uniós pályázatot, a korábbi évekhez hasonlóan, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség írja ki, de már összhangban az új Széchenyi-tervvel. Ennek megfelelően az értékelő rendszer erősen preferálja a kis- és középvállalkozásokat, valamint azokat a projekteket, amelyek a húzóágazatokban (például járműgyártás) valósulnak meg. A pályázatok elbírálásánál fontos szempont lesz a tervezett fejlesztés nemzetgazdasági vonatkozása. Külön pontot ér a hazai beszállítók minél magasabb aránya, de mutató méri azt is, hogy az érintett cégek mennyi adót fizetnek Magyarországon. Új értékelési szempontnak számít az is, hogy a projekt megvalósításával a vállalkozónak javul-e az exportképessége.
A kiírás feltételrendszere figyelembe veszi a válság utáni gazdasági tendenciákat is. Ennek eredményeként a korábbinál kedvezőbb a megelőző évek árbevétel-változásához kapcsolódó jogosultsági kritérium. Ezenkívül az értékelési rendszer előnyt ad még azoknak a cégeknek is, amelyek a kötelezőnél nagyobb önerőt vállalnak. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szerint ez a támogatások hatékony felhasználása miatt szükséges. A pályázatokat szeptember 17-től október 29-ig lehet benyújtani. Az elnyert támogatást egyebek mellett korszerű eszközök, berendezések beszerzésére, informatikai fejlesztésre lehet fordítani. Elszámolhatók még a gyártási licenc és know-how vásárlásakor felmerült kiadások, s a piacra jutási, infrastrukturális, ingatlanfejlesztési, tanácsadási, valamint minőség- és egyéb irányítási rendszerek bevezetési költségei. Az új kormány célkitűzése szerint a ciklus végéig ezermilliárd forint jut a hazai kis- és középvállalkozásoknak.
Forrás:magyarhirlap.hu/Kiss Gergely
-bv-
Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz
További gazdasági hírek: termekpiac.com
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu




