Békés megye termékpiac online

Magyarország

www.mconet.hu

Keres







 Csütörtök,    Paszkál
Négyszázmilliárdos lyuk a büdzsén

 Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség több javaslatot is kidolgoz az új Széchenyi-tervhez - hangzott el egy tegnapi konferencián. Kiderült szakértői számítások alapján nem háromszázmilliárdos pótlólagos lyuk van a költségvetésben, hanem négyszázmilliárdnyi a hiányzó pénz. A kormány továbbra is a fegyelmezett költségvetési politika elkötelezettje.


Szakmai párbeszéd jegyében dolgozott ki ajánlásokat az új Széchenyi-tervhez a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség - jelentette be tegnap Suhajda Attila, a szövetség elnöke. Szorgalmazzák egy a távmunkához hasonló új foglalkoztatási forma bevezetését a kismamák számára. A munka törvénykönyvét is módosítanák, ugyanis a hatályban lévő nem a legális foglalkoztatást segíti elő. Kiemelte: a visszajelzések szerint egy hazai kis- vagy közepes vállalkozás mielőtt egy dolgozót alkalmazásba vesz, „háromszor is meggondolja magát", mert a foglalkoztatás jogi háttere nem alkalmazkodott a kor követelményeihez. Emellett a felnőttképzések indítását is beemelnék az állami fejlesztési tervbe, mert jelenleg az EU-átlagot sem érjük el.

 

költségvetés

Mellár Tamás: Az adóbevételek (például a társasági adó) nem az elképzeléseknek megfelelően folytak be (Fotó: Leéb Ádám)



Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági tárca stratégiai államtitkára megerősítette: a kormány gazdaságpolitikája három pilléren nyugszik. A fegyelmezett és kiszámítható költségvetésen, a versenyképesség javításán, s olyan kitörési pontokon, amelyek elősegítik a gazdasági növekedés beindítását, így elsőbbséget élvez az egymillió új munkahely megteremtése tíz év alatt. „A fiskális intézkedések, az induló adócsökkentés és a megfogalmazott prioritások azt jelzik: érvényesülnek a kormányzat gazdaságpolitikai elképzelései" - fűzte hozzá, majd kitért rá: a feltárt háromszázmilliárdos rést a költségvetésen a 29 pontos akciócsomag lefedte.

Mellár Tamás, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási igazgatója utóbbi kapcsán azt hangsúlyozta, hogy számításaik szerint a költségvetési lyuk, vagyis a hiányzó pénz négyszázmilliárd forint. Ennek oka a félretervezett költségvetés, hiszen az adóbevételek (például a társasági adó) nem az elképzeléseknek megfelelően folytak be. Bár a költségvetésnek van még kétszázmilliárdos tartaléka, ebben nem szerepelnek az önkormányzati, továbbá az esetleges konszolidációs összegek sem. A közgazdász úgy tartja: szükség lenne a nagy elosztórendszerekkel (oktatás, egészségügy) kapcsolatban a konkrét kormányzati tervek bemutatására, úgyszintén fontos lenne egy átfogó vidékfejlesztési koncepció is

Szapáry György miniszterelnöki főtanácsadó Pozsonyban azt mondta: szerkezeti reformok indulnak jövőre, az államháztartási hiány pedig kisebb lesz, mint 2010-ben. Az euróbevezetés céldátumát egyelőre nem lehet megjelölni.

 

 


Nem a megszorításra

Elhibázottnak nevezte az Európában elterjedő megszorító jellegű gazdaságpolitikákat Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász. A budapesti Közép-európai Egyetemen a szakember kiemelte: a gazdasági válságra a költségvetési nadrágszíjhúzás nem válasz, az csak a piac egyes szereplőinek, egész pontosan a pénzügyi piacnak kedvez, azoknak az embereknek, akik miatt a válság kialakult. A Columbia Egyetem professzora rámutatott: több évtizede ismertek a neoklasszikus elmélet hiányosságai, így például a tökéletes informáltság és a racionális döntés feltevései, mégis egyeduralkodóvá vált a nemzetközi intézmények és a gazdaságok szintjén. Most összefogják az alternatív modelleket, hogy ezáltal jobban megérthessék a jelenlegi helyzetet, s új, lehetséges szakpolitikákat ajánljanak a döntéshozóknak. Mert a válság megmutatta, „nem állíthatjuk, hogy a gazdaságok öngyógyítók lennének". (MTI)

 

Forrás:magyarhirlap.hu/Szajlai Csaba

 

-bv-

Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz

További gazdasági hírek: termekpiac.com

 


Szóljon hozzá regisztráció után!