
Kizárólag technikai lépések, spekulatív tényezők hatására erősödhet - immár tartósan - a forint az euróval szemben, Magyarországon ugyanis se gazdasági növekedés, se jelentős kamatemelés nem várható az idén.
A Commerzbank elemzése szerint nehéz megérteni a forint erősödését, hiszen Magyarországon az idén se gazdasági növekedés, se jegybanki kamatemelés nem várható. Az összefoglaló alapján továbbra is az euróval szembeni 265-275-ös forint az ideális, „súlyponti" tartomány. Elképzelhető, hogy „bepróbálkozik" még az árfolyam a 263-as szinttel. A Credit Suisse (CS) szerint a forint a legvonzóbb pénz a feltörekvő devizák körében, dacára annak, hogy a hazai fizetőeszköz az elmúlt egy hónapban veszített makrogazdasági és piaci mutatók alapján adódó vonzerejéből. A CS szakértői szerint a forint elsősorban két tényezőnek köszönheti előkelő helyét. Az egyik, hogy az infláció idei várható erős süllyedése és a nagyjából változatlanul maradó hozamkörnyezet együtt vonzó reálkamatokat vetít előre. A másik pedig, hogy a recesszió és az államháztartási megszorítások számottevő külső gazdasági egyensúlyjavulást eredményeznek. Volna még min javítani, mert az igen gyenge GDP-teljesítmény, valamint a jegybanki alapkamat-csökkentések és a felkanyarodó infláció miatt a reálkamat negatívvá vált.

A hazai fizetőeszköz izmosodásának nincsenek meg a makrogazdasági alapjai
Lóránt Károly közgazdász szerint kizárólag technikai lépések, spekulatív tényezők hatására erősödhet a forint az euróval szemben, a magyar fizetőeszköz izmosodásának ugyanis nincsenek meg a makrogazdasági alapjai.
Az Európai Parlament szakérője szerint „könnyen előállhat az a helyzet, hogy májusban, amikor megalakul az új kormány, meggyengítik a forintot, s felhúzzák az alapkamat szintjét, ezáltal is csökkentve a leendő kabinet gazdasági-költségvetési mozgásterét".
Forrás:magyarhirlap.hu/SZCS
-bv-
Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz
További gazdasági hírek: termekpiac.com
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu




