
Magyarország lemaradt néhány fontos térségbeli versenytárs mögött a turisztikai versenyképességi rangsorban, de a helyzet nem reménytelen, mert a világ turizmusa az idén visszaáll a megszokott fejlődési pályára - derült ki a Világgazdasági Fórum jelentéséből.
A világ 139 országát felsoroló listában a magyarországi idegenforgalmat a 38. helyre rangsorolták.
Kétévente hozza nyilvánosságra jelentését a turisztikai és utazási ágazat helyzetéről, illetve az egyes országok versenyképességének alakulásáról a Világgazdasági Fórum. Ezen a listán a rangsort 14 kritérium alapján állapítják meg, a biztonsági helyzettől az infrastruktúrán át a kulturális lehetőségekig, gyakorlatilag a turistákat érintő valamennyi tényezőt figyelembe véve. A versenyképességi listát Svájc vezeti, majd Németország, Franciaország, Ausztria és Svédország következik. Az első tíz helyet tehát az európai kontinens uralja, és csak a második felébe fért be az Egyesült Államok, Kanada és Szingapúr. A közép-európai térségből az észtek törtek az élre 25. helyezésükkel, őket követik a csehek 31., a szlovénok 33., a horvátok 34. helyükkel, s csak ezt követően jön Magyarország, a 38. helyen.

Még az idén talpra állhat a világ turizmusa
A hazai felmérésben részt vevő Kopint-Tárki kutatója, Vakhal Péter szerint a magyar versenyképességet alapvetően az határozza meg, hogy hasonló látnivalókat tudunk kínálni, mint térségbeli versenytársaink. A távolabbról érkezetteknek nem véletlenül ajánlanak Bécs-Budapest-Prága körutakat.
A magyar turizmus megkülönböztető jegye lehetne a gyógyvíz, de ennek híre még nem ütötte meg azt a szintet a világpiacon, hogy hazánkról a külföldiek többségének ez azonnal beugorjon. A magyarországi turisztikai ágazat ezért csak az árakkal tud versenyezni a környékbeli viszonylatokkal. Az árakat tekintve azonban nem állunk jól, mert a hazai idegenforgalmi vállalkozások döntő többsége komoly adósságokkal küszködik, és a hitelek törlesztésének kigazdálkodása miatt nem tud árat csökkenteni. A bevételekben így nagy szerepe van a forint árfolyamának is.
Ami a közeljövő esélyeit illeti, a szakember szerint vendégként a németekre, amerikaiakra, britekre lehet majd számítani, s az ötcsillagos szállodáknak továbbra is stabil vendégkörét adják majd, de az egykori szocialista országokból várható a legdinamikusabb bővülés. Nekik azonban mások az igényeik, árban és szolgáltatásban egyaránt, mint a Nyugatról érkezetteknek.
A távol-keleti vendégek száma eközben örvendetesen növekszik, de a küldő országok potenciáljához képest még mindig elenyésző számú az érdeklődő hazánk iránt.
Forrás:magyarhirlap.hu/Szalontay Mihály
-bv-
Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz
További gazdaságihírek: termekpiac.com
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu




