Békés megye termékpiac online

Magyarország

www.mconet.hu

Keres







 Csütörtök,    Paszkál
Kósa: az államcsőd elkerülése a cél

Súlyos megállapításokat tartalmaz majd a gazdasági tényfeltáró bizottság részjelentése - jelentette be tegnap Varga Mihály, a testület vezetője. Eközben Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke úgy fogalmazott: jelenleg a közvetlen államcsőd elkerülése a cél. Legfeljebb két évre szóló kríziskezelést hirdet meg a kormány. Lapunk úgy tudja: rendkívüli kormányülésre is sor kerülhet a hét végén.


„Nyilvánvaló, hogy a 2010-es államháztartás, költségvetés nem tartalmazza a valós gazdasági folyamatokat, adatokat. Számos szakmai, a költségvetés tervezésekor elkövetett hibát találtunk, s jelentős különbség mutatkozik az eddig bevallott és a reális számadatok között" - mondta tegnap Varga Mihály, a tényfeltáró bizottság elnöke, mielőtt munkaértekezletet tartott volna az Országházban a 2010-es költségvetéssel kapcsolatos nyílt levelet megíró 29 közgazdász részvételével. Bejelentette, részjelentésben tüntetik majd fel az „eltéréseket", és az erről szóló dokumentum a hét végére elkészül. Orbán Viktor miniszterelnök - az MTI tudósítása szerint - tegnap Brüsszelben azt mondta: napokon belül elérhetők lesznek a magyar gazdaság állapotáról szóló információk, s amint ez elkészül, a kormány 72 órán belül akciótervvel áll elő a rövid távú problémák kezelésére. Információink szerint az államháztartási hiány akár a tervezett 3,8 százalék duplája is lehet.

 

 

Kósa Lajos

A Fidesz alelnöke szerint üresen találták a kasszát, ám a közgazdászok óvnak a pánikkeltéstől

 
A Napi Gazdaság konferenciáján Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke pedig hangsúlyozta: „Szűk esélyünk van arra, hogy elkerüljük Görögország helyzetét." Úgy tűnik az átadás-átvétel alapján, hogy jelenleg a közvetlen államcsőd elkerülése a cél. „A helyzet sokkal rosszabb, mint hittük. Legfeljebb két évre szóló kríziskezelést hirdet meg a kormány a hét végén és a jövő héten" - közölte Debrecen polgármestere, aki szerint utóbbi részeként a gazdasági alkotmányossági szabályok felfüggesztésére is sor kerülhet. Kiemelte: van olyan igazgatási ágazat, amelyben júniusra már nem tudnak bért fizetni, mert elfogyott az erre szánt keret. „Most nem lehet semmi konkrétumot mondani, hiszen a hét végén és a jövő héten dől el, mit is lehet kezdeni. Az bizonyos, hogy vészhelyzet van." Hozzátette, azonnali lépéseket kell tenni. „Általános válságkezelést nem lehet alkalmazni, teljesen új alapokra kell helyezni a gazdaságpolitikát" - mondta. Rámutatott: a krízis időszakára átmeneti, legfeljebb két évre szóló forgatókönyvet kell készíteni, ebben valóban szükség lehet a nemzeti egyetértésre. Ezt követheti a hosszabb távú terv. „Alapjaiban kell újragondolni a teljes gazdaságpolitikát: a rendszereket alapjaiban kell megreformálni, így a közbeszerzéseket, az önkormányza­tok struktúráját is" - fűzte hozzá.

 

 

Forrás:magyarhirlap.hu

-bv-

Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz

További gazdasági hírek: termekpiac.com


Szóljon hozzá regisztráció után!