A globális kereskedelmi egyensúly ugyanis felborult az utóbbi évtizedben. Kína, Japán és Németország hatalmas többletet halmozott fel, miközben az amerikaiak, valamint a dél-európai uniós tagállamok (Spanyolország, Olaszország és Görögország) óriási hiányt gyűjtöttek össze. Amíg a nemzetközi pénzpiacok bővelkedtek forrásokban, addig nem volt gond ennek a képletnek a finanszírozásával. A válság azonban ezt a kényes egyensúlyt is felborította, és a fellépő pénzhiány az adósságszint s ezzel a külkereskedelmi hiány lefaragására készteti az érintetteket. Az exportra építő nagyhatalmak azonban nem voltak hajlandók felszámolni a pénzbőség nyomán kialakult többletkeresletre kiépített többletkapacitásaikat. Sőt, a kivitel további növekedésére törekszenek, s erőfeszítéseik eddig sikerrel jártak. Az euró árfolyamának csökkenése és a német költségvetési megszorítások a német kereskedelmi többlet és a gazdaság gyors növekedéséhez vezettek. Hasonló eredménnyel jártak azok az olcsó kínai hitelek is, amelyekkel a pekingi kormány támogatta saját vállalatait, növelve versenyképességüket. Ennek a többletnek azonban valahol hiányként kell megjelennie. Európában már nem tud, mert a spanyol, olasz és görög eladósodottság növekedését sem a nemzetközi pénzpiacok, sem a többletet felhalmozó kormányok nem hajlandók tovább finanszírozni. A többletet tehát javarészt az amerikai piacnak kell felszívnia.

A washingtoni kormányzat így döntéskényszerbe kerül az elkövetkező hónapokban: vagy felvállalja a külkereskedelmi hiány és a munkanélküliség további növekedését, vagy kereskedelmi korlátozásokat léptet életbe. Elég nagy a valószínűsége annak, hogy a közvélemény nyomására az amerikai kormány a korlátozások mellett dönt, és túlreagálja a veszélyt, ami viszont a protekcionizmus globális hullámát indíthatja el.

A párizsi kormány a jelek szerint már meg is kezdte erre a felkészülést. Christian Estrosi francia ipari miniszter a múlt héten bejelentette: a jövő hónaptól egy olyan piacfelügyeleti szervet állítanak fel, amely annak szavatolására lesz hivatott, hogy az országban összeszerelt termékek, áruk alkatrészei javarészt francia beszállítóktól származzanak. A szakemberek nem kételkednek abban, hogy a ",,francia ipari patriotizmus" eszméje legalább olyan gyorsan terjed majd Európában, mint egykoron a forradalomé. Ez azt jelenti, hogy csak azok a vállalkozások tudnak versenyképesek maradni még az unión belül is, amelyek a saját nemzeti kormányaik burkolt, ám hathatós támogatását élvezik. Különösen igaz ez a krónikusan alultőkésített és alulfinanszírozott kelet-európai vállalkozásokra.

Mindez igazolja a magyar kormány azon törekvéseit, hogy minden eszközzel támogatni kívánja a hazai kis-és középvállalkozásokat. A kormányoknak ugyanis aligha marad más választásuk, mint hogy számba vegyék a világban eddig már alkalmazott összes burkolt állami támogatást, s megpróbálják bevetni a hazai vállalkozások gyarapodása érdekében.

Ezek után már csak abban reménykedhetünk, hogy legfontosabb külpiacunk, a német gazdaság tartósan visszaáll a fenntartható növekedési pályára, és kivitelük bővülését az amerikaiak és a kínaiak sem akadályozzák. A szakemberek szerint ugyanis egyelőre csak az export húzhatja ki a magyar gazdaságot a válságból.