Békés megye termékpiac online

Magyarország

www.mconet.hu

Keres







 Csütörtök,    Paszkál
Forinterősítő kormányprogram

Február végén ismerheti meg a nyilvánosság a kormány növekedési és stabilitási programját, amellyel 2013-ra mintegy hatszázmilliárd forint takarítható meg. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint továbbra is a növekedésre helyezik a hangsúlyt. A bejelentésre erősödött a forint, akárcsak a sikeres államkötvény-aukció hírére.


Több kedvező hír is erősítette tegnap a forintot. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ismételten hangsúlyozta a kormányszóvivői tájékoztatón, hogy 2013-ban és 2014-ben is tartják a három százalék alatti GDP-arányos költségvetési hiányt. Ezért több reformintézkedést indítanak el. Ezekről várhatóan február 16-án tárgyal a kormány, a növekedési és stabilitási programot pedig február 28-án véglegesítik, s azt bemutatják a nyilvánosságnak. A tárcavezető közölte azt is, hogy az idén néhány tízmilliárd forint megtakarítással számolnak, ám jövőre ez az összeg háromszázmil­liárd forintra emelkedik. A rákövetkező évben az átalakításokkal 600-660 milliárd forint faragható le a kiadásokból. Matolcsy György hangsúlyozta, a kormány a jövőben is a növekedésre helyezi a hangsúlyt. A bejelentésre a forint 273 körüli szintről 271,84-ig erősödött az euróhoz képest.

 

 

 

magyar GDP

Matolcsy György szerint az átalakításokkal 600-600 milliárd forint  takarítható meg (Fotó: Hegedüs Róbert)


A gazdaság növekedését szolgálja például az Audi győri óriásberuházása, amely elől a miniszter szerint elgördült az utolsó akadály is. Brüsszel ugyanis tekintettel a kiemelt közérdekre, jóváhagyta a Natura 2000 program keretében a fejlesztéshez szükséges terület átminősítését.

A járműgyártó cég csaknem egymilliárd eurós beruházással teljes vertikumú gyárat hoz létre Győrben. Ezzel közvetlenül 1800 új munkahely jön létre. A magyar autóipar bruttó hazai termékhez mért aránya 3,1 százalék. Ha megvalósul az Audi, az Opel és a Mercedes fejlesztése, akkor ez a szám 2013 végére megduplázódik.

A magyar fizetőeszközt tegnap erősítette a sikeres államkötvény-aukció is, amelyben a távirati iroda tudósítása szerint a magas túljegyzés mellett jelentős mértékben csökkentek a hozamok. A forint az aukció előtti 274 körüli euró jegyzésekről 273 alá, egészen 272,70-ig erősödött, míg a svájci frankhoz képest 212,67-ről 210,98-ra. Csütörtök délután az alpesi ország valutáját ennél is olcsóbban, 209,32 forinton jegyezték.  

 

 

Forrás: magyarhirlap.hu/Kiss Gergely

 

-bv-

Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz

További gazdasági hírek: termekpiac.com


Szóljon hozzá regisztráció után!