
A reálkereset 2,2 százalékkal maradt el az év első négy hónapjában az előző évitől. Az elemzők szerint az idén alacsony marad a háztartások fogyasztása, és a kiskereskedelmi forgalomban sem lehet növekedéssel számolni. Decemberben az infláció elérheti a 7,5 százalékot.
Ahogy arra számítani lehetett, csökkentek a reálkeresetek az év első négy hónapjában Magyarországon. Január-áprilisban 2,2 százalékos volt az elmaradás az előző évitől a fogyasztóiár-index 3,1 százalékos növekedése mellett. Ezen belül - a Központi Statisztikai Hivatal szerint - a versenyszférában 0,4 százalékos emelkedést, míg a költségvetési szektorban 8,6 százalékos csökkenést könyvelhettek el. Az utóbbiaknál döntően a 13. havi juttatás kifizetésének változása játszott szerepet a visszaesésben.

Az infláció hatására az alap élelmiszerek ára is növekedni fog
"A versenyszféra 0,4 százalékos adata félrevezető. Több ágazatában, például a gépiparban húsz-harminc százalékkal csökkentek a jövedelmek" - közölte Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke. Ebben közrejátszik a termeléscsökkenés és a négynapos munkahét bevezetése.
"Az év egészében a reálkeresetek stagnálásával lehet számolni" - mondta lapunknak Németh Dávid, az ING vezető elemzője. A szakértő szerint júliustól a személyi jövedelemadó alsó sávhatárának emelése miatt ugyan megugranak a nettó keresetek, ám az infláció öt százalék fölé nő. S az infláció miatt nem emelkednek a reálkeresetek. A háztartások fogyasztása alacsony marad, s a kiskereskedelemben sem számolhatnak forgalomnövekedéssel.
Németh Dávid úgy látja, az infláció nem csak júliusban, augusztusban is emelkedni fog. Ennek oka többek között, hogy a nyár utolsó hónapjában jelenik meg a gázárak változása a statisztikákban. Az elemző úgy számol, hogy decemberben az infláció mértéke 7,5 százalékkal haladhatja meg az előző évit, míg éves szinten a pénzromlás ötszázalékos lesz. A kormány 2009-re csak 4,5 százalékos inflációt vár. Az elemzők többsége szerint viszont a pénzromlás üteme csak jövőre süllyed le erre a szintre.
Teljes cikk: magyarhirlap.hu
Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz
További gazdasági hírek: termekpiac.com
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu




