
Könnyebben juthatnak megbízásokhoz a hazai kis- és középvállalkozások.
Gyökeres változást hoz januártól az új közbeszerzési törvény, ami egyszerűbbé és átláthatóbbá teszi az eljárásokat - mondta Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára tegnap Budapesten, a Közbeszerzések Tanácsa nemzetközi konferenciáján.
Elmondta azt is, hogy az új közbeszerzési jogszabály csökkenti az eljárások adminisztrációs terheit, ami kedvez a kis- és középvállalkozásoknak s az önkormányzatoknak is. A jövőben szakértői segítség nélkül szállhatnak versenybe a kisebb cégek a megrendelésekért.

Egyszerűbbé válnak a közbeszerzési eljárások
„A közbeszerzések szerepe felértékelődött, miután alig jutnak a piacon munkához a vállalkozások a mostani időszakban" - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Szerinte az új törvényben visszaköszönnek a gazdaság szereplőinek a javaslatai. Fontosnak nevezte, hogy a jövőben a hazai vállalkozások elől ne vigyék el a megrendeléseket a külföldiek. Parragh beszélt az uniós támogatásokról is. Hangsúlyozta, a pénzek lehívásához kapcsolódó adminisztrációnál csak azt kell megkövetelni, amit Brüsszel minimumként előír. „Fontos a különböző eljárások egyszerűsítése és rugalmasabbá tétele, de teljesen nem lehet leépíteni a szabályozást, mert akkor a korrupciót sem lehetne kiszűrni" - mondta Klaus Wiedner, az Európai Bizottság közbeszerzési jogalkotásért felelős testületének vezetője. Jelezte, most dolgozzák ki a közbeszerzéseket szabályozó új irányelveket, s a közpénzekből finanszírozott beruházásoknál előnyt élvezhetnek a környezetbarát és az innovatív megoldások. Megemlítette az európai közbeszerzési útlevél ötletét is, ami abban segíthetné a vállalkozásokat, hogy más tagállamokban hozzájuthassanak megrendelésekhez.
Forrás:magyarhirlap.hu/kg
-bv-
Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz
További gazdasági hírek: termekpiac.com
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu




