
Jelentős módosulások lesznek a hazai adórendszerben 2010-től: többek között változik a személyi jövedelemadó szisztémája, nő a társasági adó és az eva mértéke. Adót kell majd fizetni a nagy értékű lakás után, az ingatlanadó háromkulcsos lesz. A képviselői költségtérítés megszűnik.
A 2010-es költségvetési törvény értelmében a 2010. május 1. után születő gyermekeknél már csak kétéves korig jár a gyermeknevelési segély (gyes) az eddigi három év helyett. Gyermekgondozási díj (gyed) legfeljebb annyi időre vehető igénybe, mint amennyit a szülő biztosításban töltött, és ugyanúgy mint eddig, maximum a gyermek kétéves koráig jár. Nem emelkedik a családi pótlék, amelynek összegét a 2009-es szinten fagyasztja be a kormány, folyósítását az eddigi maximum 23 évről húszra csökkentik.

Nem emelkedik a családi pótlék, melynek összegét a 2009-es szinten fagyasztja be a kormány (Fotó:Csudai Sándor)
A 2010-ben életbe lépő adómódosítások lényege az élőmunkához kapcsolódó közterhek csökkentése is, így januártól megszűnik a tételes egészségügyi hozzájárulás (eho), továbbá megszűnnek a vállalkozásokat és a magánszemélyeket érintő különadók. Változik a személyi jövedelemadó rendszere: az adó alapja a bruttó jövedelem munkáltató által fizetett járulékokkal növelt összege, amelyet a szakzsargon szuperbruttósításnak nevez. Ötmillió forintig 17, afelett pedig 32 százalékra módosul a személyi jövedelemadó kulcsa.
2010-től csökken a tb-járulék és az egészségügyi hozzájárulás, nő azonban a társasági adó mértéke: 16-ról 19 százalékra. Többet kell adózniuk az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá tartozóknak: esetükben az állami elvonás mértéke 25-ről harminc százalékra emelkedik. Immár adózni kell a nagyobb értékű vagyontárgyak után is. Az új adót az APEH szedi be, az adózóknak önbevallást kell készíteniük. A kormány megadóztatja a lakóingatlanokat, a vízi és légi járműveket, valamint a nagy teljesítményű személygépkocsikat. Az ingatlanadó háromkulcsos: harmincmillió forint értékig 0,25 százalék, harminc-ötven millió forint között 0,35 százalék, ötvenmillió felett 0,5 százalék. Adómentes lesz a tulajdonos által lakott, harmincmillió forintnál nem drágább és egy második, legfeljebb 15 millió forintot érő lakás. Az új évtől kezdődően megadóztatják az ingatlannal rendelkező cég eladását is.
A fentieken túl megszűnik a képviselői költségtérítés, a képviselők javadalmazásukból, azaz bevételükből csak számlával igazolt költségeiket vonhatják le; a képviselői javadalmak a személyi jövedelemadó szabályai szerint adóznak.
Forrás:magyarhirlap.hu/Szajlai Csaba
-bv-
Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz
További gazdasági hírek: termekpiac.com
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz




