Békés megye termékpiac online

Magyarország

www.mconet.hu

Keres







 Csütörtök,    Paszkál
Az egyik kitörési pont lehet az otthonteremtés

Évek óta csökken az új lakások száma Magyarországon. A kormány az új Széchenyi-tervben kiemelt szerepet szán a területnek. A kabinet szerint össze kell kapcsolni a lakástámogatásokat a gyermekvállalással, a jövedelemadózással, az energiahatékonysággal, a minőségi és legális építéssel. A lakásügynek évente mintegy 375 milliárd forint költségvetési forrásra lenne szüksége.


Az első félévben kilencezer lakás kapott használatbavételi engedélyt és tízezer újra adtak ki építési engedélyt. Az előbbi 34 százalékkal, az utóbbi 41 százalékkal alacsonyabb, mint 2009 első félévében volt - közölte a KSH. A visszaesés 2004 óta tart.

 

 

 lakásprogram

Ha az ágazat jól működne, a gazdaság egyik motorja lehetne (Fotó: Hegedűs József)



Az adatokban tükröződik, hogy az utóbbi években a lakásügynek nem volt gazdája, nem volt országos lakásprogram, távlati lakáspolitikai célkitűzések. A mai magyar lakásállomány elavultsága miatt és annak folyamatos megújítása érdekében évi negyvenezer-ötvenezer lakás építésére lenne szükség.

Ha az ágazat jól működne, a gazdaság egyik motorja lehetne. Az Orbán-kormány ezért e területet az egyik kitörési pontnak tekinti az új Széchenyi-tervben.

A kabinet szerint alapvető fontosságú, hogy a lakásügyi támogatásoknak legyen feltétele a minőségi építőanyag felhasználása, a minőségi kivitelezés, az energiahatékonyság, az építési költségek számlás igazolása, de figyelembe kell venni a szociális szempontokat is. Ennek érdekében össze kell kapcsolni a lakástámogatásokat a gyermekvállalással, a jövedelemadózással, az energiahatékonysággal, a minőségi és legális építéssel. A támogatásokat döntően az építések és az újlakás-vásárlások, felújítások támogatásán keresztül célszerű nyújtani.

A kormány szerint azokkal is számolni kell, akik lakástulajdon megszerzését, fenntartását nem tudják megengedni maguknak, ezért nekik minimum hatvan négyzetméteres bérlakásokat kell biztosítani, amelyeket a későbbiekben akár meg is vásárolhatnak. A bérleti díjnak nagyságrenddel a tulajdonszerzés törlesztőrészlete alatt kell lennie. Bérlakások biztosítása a munkahelyek közelében a közalkalmazotti és köztisztviselői bérezés kiegészítő eszköze is lehet. Ilyen foglalkoztatási területek közé tartozik például a rendőrség, az egészségügy és az oktatás.

A költségvetési terhelés csökkentésére kormányzati lobbi is szükséges, hogy az uniós pénzeket bérlakásépítésekre is fel lehessen használni.

A lakásügynek évente hozzávetőleg 375 milliárd forint költségvetési forrásra (ez a bruttó hazai össztermék mintegy 1,5 százaléka) lenne szüksége. Ez az arány igazodna az uniós tagországok lakástámogatásaihoz. E szintet több év alatt, fokozatosan lehet elérni. Az új lakástámogatási rendszer jövő januárban lép hatályba.

 

 

Forrás: magyarhirlap.hu

 

-bv-

Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz

További gazdasági hírek: termekpiac.com


Szóljon hozzá regisztráció után!