
Már az 566 ezer főt is meghaladta a nyilvántartott álláskeresők száma szeptemberben - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adataiból. A regisztráltak száma egy év alatt 142 ezer fővel nőtt. A kormány elismerte, hogy jövőre sem nő a foglalkoztatottak száma.
A válságnak addig nem lesz vége, amíg a foglalkoztatottság nem kezd újra növekedni - mondta Bajnai Gordon kormányfő Frankfurtban a minap. Ha ez így van, akkor még sokat kell várni a kilábalásra, hiszen pillanatnyilag nem a foglalkoztatottak, hanem a munkanélküliek száma nő. Szeptemberben már az 566 ezer főt is meghaladta a nyilvántartott álláskeresők száma. Ez 2,3 ezerrel több, mint az augusztusi, 142 ezerrel több, mint az egy évvel ezelőtti szám. A válság kitörése óta megfigyelt folyamatnak megfelelően az álláskeresők száma egy év alatt továbbra is a Közép-Dunántúlon (67 százalék), a Nyugat-Dunántúlon (69,4 százalék) és Közép-Magyarországon (69 százalék) emelkedett a legnagyobb mértékben. Szeptemberben minden negyedik álláskereső számított a tartósan regisztráltak közé, ők azok, akik több mint egy éve folyamatosan szerepelnek a nyilvántartásban.

A nyilvántartott álláskeresők létszámának változása régiók szerint
A jövő évi költségvetés tervezetéből kiderül, hogy a Bajnai-kormány 2010-ben sem számol a foglalkoztatás bővülésével. Elismeri, hogy az elbocsátások arányát nem tudja ellensúlyozni. Legjobban az Út a munkához programban bízik, amiről a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseleteknek is az a véleményük, hogy az a szociális segélyen élőknek adhat segítséget, s nem javítja a munkaerőpiac helyzetét.
„Bekövetkezik, amit jósoltam: 2008-hoz képest legalább kétszázezer fővel emelkedik a munkanélküliek száma" - mondta lapunknak Vadász György, a Magyar Iparszövetség társelnöke. Szerinte addig nem fordulhatnak kedvezőbb irányba a folyamatok, amíg a kormány nem ad segítséget a kis- és középvállalkozásoknak a munkahelyek megtartásához, s nem ösztönzi ezt a szektort új álláshelyek létrehozására. „Egyelőre abban sem érdemes bízni, hogy a nemzetközi gazdaság javulása magával rántja Magyarországot. Mi abba a körbe tartozunk, ahova a legkésőbb gyűrűznek be a pozitív hatások" - indokolta véleményét Vadász György.
„Attól nem állnak le az elbocsátások, ha a miniszterelnök naponta többször bejelenti, hogy meg kell őrizni a munkahelyeket" - mondta lapunknak Bernáth Ildikó, az Országgyűlés foglalkoztatásügyi bizottságának fideszes alelnöke. Emlékeztetett rá, hogy nemrégiben függesztették fel azt a programot, melynek keretében munkahelyek megőrzésére lehetett támogatásokat elnyerni. Az ellenzéki politikus szerint ehelyett inkább újabb forrásokat kellett volna rendelkezésre bocsátani.
Forrás:magyarhirlap.hu
-bv-
Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz
További gazdasági hírek: termekpiac.com
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu




