Békés megye termékpiac online

Magyarország

www.mconet.hu

Keres







 Csütörtök,    Paszkál
Alacsonyabb az infláció a vártnál

Éves összehasonlításban az elemzők négyszázalékos várakozásához képest három tizedponttal alacsonyabb volt az infláció elmúlt hónapban.


A fogyasztói árak augusztusban 0,6 százalékkal csökkentek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet, szemben az elemzők négyszázalékos várakozásával. A Központi Statisztikai Hivatal szerint az élelmiszerárak egy hónap alatt 1,9 százalékkal csökkentek, aminek a hátterében az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) mintegy tizennégy százalékos áresése áll. Az idén az első nyolc hónapban átlagosan 5,2 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

Kellemes meglepetésnek nevezték az augusztusi, a várttól elmaradó inflációs adatot az MTI által megkérdezett banki elemzők, és jelezték: az inflációs folyamatok alapján nem indokolt a jegybanki alapkamat emelése. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint nem látszik akkora árnyomás a gazdaságban, mint arra korábban számítottak. Az élelmiszerek ára ugyan kevésbé csökkent augusz­tusban, mint egy éve, de az adat így is kellemes meglepetés, hiszen az elemzők magasabb élelmiszerárakat prognosztizáltak.

Ugyancsak kedvező hatással volt az inflációra, hogy a gyenge kereslet miatt a forint gyengülése sem tükröződik az árakban. Suppan Gergely szerint a szolgáltatásokban mért áremelkedés az üdülési szezonnal függ össze. Török Bálint, a Buda-Cash Brókerház elemzője az élelmiszerek további drágulására számít éves összehasonlításban, és nem zárja ki, hogy a forintgyengülés a további hónapokban már meglátszik az inflációs adatokban is.

 

Forrás: magyarhirlap.hu

-bv-

Szóljon hozzá a fórumon! forum.mconet.biz

További gazdasági hírek: termekpiac.com

 


Szóljon hozzá regisztráció után!